leszokás leszokás


NEM MONDOK LE A CIGIRŐL,CSAK NEM GYÚJTOK RÁ!


RÁ KELL SZOKNI A NEM-DOHÁNYZÁSRA!!!

számláló
Nemdohányzó honlap - www.dohányzás.hu
Nemdohányzó honlap
leszokás

Időnként kihagyok pár napot,és nem írok semmit,de ez nem azt jelenti hogy dohányzom!!!.

Az Országos Tisztifőorvos, az elektromos cigaretta termék forgalmazásának betiltását rendelte el!
Nem szívtam el az utolsó cigiket, mert nem akartam abbahagyni a dohányzást. Váratlanul jött az ötlet. Arra gondoltam, hogy egy órával később gyújtok rá. Minek olyan sűrűn rágyújtani! Szegény tüdőm hadd pihenjen kicsit! Mondtam ezt július 16-án 1/2 11-kor és eloltottam az egymás után szívott 2 cigimet. Hamar eltelt az az egy óra... Még most sem cigizek! Gondoltam, próbára teszem magam. Felhúzom az órát délután 2-re, majd akkor rágyújtok. Azt hiszem, annyi pihenés elég lesz. Nagy dolog, hogy 3 órán keresztül nem gyújtok rá! De mivel nem akarok leszokni a cigiről, ezért csak próbaképpen megnézem, meddig bírom, hogy mi a határ. Legutóbb amikor befizetett a gyermekem egy 5000 Ft-os leszokósdira, 1 nap múlva őrülten rohantam a szobámba, és kerestem a cigit. Majd mikor megtaláltam, szétmarcangoltam a dobozát, hogy kivegyek egyet belőle. Tehát nagyon dohányos vagyok, 45. éve. Szégyelem is magam. Nem bagózók utcán, megállóban, hivatalos helyen, csak az otthonomban. Ott is csak az én szobámban, ami olyan büdös, mert aki hozzám jön és cigizik, az mind hozzájárul a szobám "illatosításához". Nem jönnek sokan. A felnőtt gyermekeim cigiznek, a kiskorúakat pedig mindig ki kell küldenem a cigi miatt. Felmerült a gondolat bennem- mi lenne, ha? De gyorsan el is kergettem a gondolatot, mert nem vagyok én olyan erős. Arról csak hallani szoktam, hogy "én leszoktam a cigiről". Ezeket a mondatokat mindig mások mondják, én soha... különben is, szeretek dohányozni. Mi lenne velem, ha soha többé nem gyújthatnék rá? Elképzelni is nehéz!

Nem vártam meg az óra csörgését, öt percel 2 előtt lekapcsoltam. Nem történt semmi...... csak nem cigiztem........... Nem volt dühkitörésem, nem voltam izgatott, csak úsztam a saját sikeremben. Semmi sem történt, CSAK PÁR ÓRÁIG NEM CIGIZTEM. Akkor még adjunk rá pár órát!!!!!! Most nem szabok időt, csak amikor már nagyon kell a cigi, akkor rágyújtok. Ok.... akkor is pár órát cigi nélkül nyertem, pár füst nélküli órát. De leszokni nem fogok, csak kevesebbet dohányzom. Mert leszokni nem tudnék, be kell vallanom. Nem vagyok olyan erős és különben is... szeretek bagózni... szeretek bagózni, ha ettem, ha kávéztam és a kávéval különben is együtt jár a cigi. De ha örülök, akkor is rágyújtok, ezzel nyugtázva az örömöm. Ha haragszom, rögtön bagózni kezdek. Különben is, ha leülök, ha felállok, ha lefekszem, és felkelek, mindig rágyújtok. Hozzám tartozik ez a rosz szokás. Tehát nem mondok le róla, nem akarok! Teljesen az életem része a cigaretta. Hogy is tudnám abbahagyni? Gondoltam, egy ideig nem bagózok.
Augusztus 21.van, Még mindig nem gyújtok rá, már 35. napja.
augusztus 24. van.
Visszaemlékezem az elmúlt évekre. Mindig a terhességem alatt tettem le a cigarettát. Oly hatalmas undor és ellenérzések váltakoztak bennem. A dohányszag hányingert és rosszullétet okozott nekem. Elgondolkodtam, mi lenne, ha olyan hormont adagolnának piciny mennyiségben az embereknek, ami a terhesség alatt szaporodik az anyában? (progreszteron és ösztrogén ? stb) Biztos nagy butaságot mondok.... bocsánat ... csak arra gondoltam, hátha a nemterhes nők is hamarabb leszokhatnának a cigiről.

A Tomi szülinapja novemberben volt. Isten éltesse egészségben boldogságban. Ja, és ő sem dohányzik.!! Rá kell szokni a nem dohányzásra!!
augusztus 27 van.
Meg vagyok győződve, hogy ma sem gyújtok rá. Semmi olyan behatás nem tud eltántorítani ettől a célomtól. Az egóm nem engedi ezt. Az énem megtiltja, hogy rágyújtsak. Oly értelmetlen. Kevés olyan rossz dolog van, amit életem folyamán cselekedtem, ami ilyen óriási felkiáltó jellel bírna, mint a dohányzás. Nem is tudom, miért írogatok. Talán ha valakinek tudok segíteni ezen a bagós dolgon... Á, majd pont én fogok valakin segíteni, röhej. Majd pont az én írásom olvassák, és nekem hisznek! PERSZE!!!..... Elhiszik, hogy semmi nem kell a leszokáshoz, csak kitartás és az a belső késztetés, hogy nem gyújtok rá!.. Reggel nem a sóvárgás van a cigi után, hanem öröm az új kihívás által, hogy MA SEM CIGIZEK, DE JÓ!!!!!
Hallottam egy mondatot...RÁ KELL SZOKNI A NEM-DOHÁNYZÁSRA!!!

Karcsi szülinapja is novemberben volt. Éljenek sokáig biztonságban, boldogságban a 16 éves szülinaposok.
augusztus 31.van
Július 16-án cigiztem utoljára. Még ma is nagyon erősen rágyújtanék. Vajon mikor szűnik meg ez a vágy? Talán hosszú időbe telik, amíg megszokom a nem rá gyújtást. Elszomorodtam ezek miatt a sorok miatt. 45 éve dohányzom. Annyira tönkrement a tüdőm a cigarettától hogy már nincs visszaút. Fiatalkoromban kellett volna abbahagynom. Nem tudom mikor... Talán ha el sem kezdem... Szerettem volna nem köhögni, ha reggel felkelek. Úgy gondoltam, az nem normális dolog, ha az ember évek óta folyamatosan köhög. Ezen szerettem volna változtatni.
Emeleten lakom, és volt idő, mikor az alattam lakó ifjúság ( miközben nekem köhögési rohamom volt)felkiabált, hogy "fulladj már meg!".... Próbáltam magam az ifjúság helyébe képzelni......(Milyen undorító öregasszony, mindig köhög... )De arra nem gondol az "ifjúság", és ide értem a tágan vett fiatalságot is, hogy nem lesz mindig fiatal és hipp-hopp bekúszik csendesen a hétköznapjaiba a köhögés, ha cigarettázik. Az idő múlik. Minden kornak megvan a maga szépsége. De fiatalon meg kell tanulni tisztelni a testünket, és a túlzásoktól mentesülni.. Ez az élet minden korszakára érvényes. Csak így tudjuk méltósággal, örömmel, szégyen nélkül az időskort megélni. Azért írtam, hogy szégyen nélkül, mert bizony az ember nem gondol arra fiatalon, hogy a teste emlékezik és minden "ballépést" (cigarettázást, drogozást, éjszakázást, stb) magán visel. Így van ez az én köhögésemmel is. Vagy példának vehetjük a fog ápolását, vagy a testedzést az elhízás ellen.

A helyzet a következő. Most is köhögök. Megváltozott a köhögésem, már úgy köhögök, mint aki félrenyelt.
Az utóbbi időben kétszer is voltam átvilágításon (röntgenen). Mindent rendben találtak. Akkor miért van az, hogy még most is köhögök? Lehet, hogy tisztul a tüdőm? Sok-sok kérdésem lenne, mert még nem szoktam le soha a cigiről, ezért nem tudom, hogy mi várható. Leírom az érzésem, élményeim a nem-dohányzással kapcsolatban. Remélem, hogy valakit érdekel, hogy mire is számítson, ha abbahagyja a cigarettázást. Biztosan tudom hogy ma sem gyújtok rá.
szeptember7.van
Dohányozni szeretnék. De nem fogok...... Kíváncsi vagyok, mások is így éreznek?...... Vagy lehet hogy csak én érzek ilyen kívánalmat a cigaretta után?.... Benyúlnék a cigisdobozba, kivennék egy szálat és ránéznék, megállapítanám hogy nincs eltörve. Szép, egyenes, fehér, kemény.... Majd a számhoz emelném, és közben lassan behunynám a szemem. Amikor a számban érezném a cigarettát, elővenném a gyújtómat és meggyújtanám. Jajj, az első slukk bizonyára földhöz vágna, megszédülnék..... Hát ez az!!!! Ha az az első ilyen hatással van az én súlyos testemre, milyen hatással lehet a századik vagy több ezredik? Nos ezért nem fogok rágyújtani.

Úgy gondoltam, más videókat teszek fel, nem rémísztek meg senkit. Ez a videó decemberben készült. Szlogenem, RÁ KELL SZOKNI A NEMDOHÁNYZÁSRA!
szeptember 8.
Ma spenótot főztem. Nagyon finom volt.Miután megettem, rohamban dölt rám az érzés,MOST KÉNE EGY CIGI!Ez a belsőm rejtett zugából, mint egy hangos kiálltás, tört elő.Nem értem. Más ember, aki leszokott a cigiről, csak annyit mond hogy, LESZOKTAM , csak úgy. Minden érzelmi vihar nélkül? Csendben ? Semmi hiszti? Hát milyen ember vagyok? Én csak nyafogok, és fura hiány érzéseim vannak. Alig tudom elviselni magam! Most nem beszélek a hozzám tartozókról,mert most magam sajnálom, de nagyon, és panaszkodom.Olyan mintha szomjas lennék.Vagy mintha pisilni kellene,Vagy mintha éhes lennék.De mert álandóan rossz érzésem van , sűrűn eszem.Igy hát 5-6kg rajtam van.Addig amíg nem eszem kellemetlen hiányérzetem van.Amikor eszem mondjuk egy jó forró levest, vagy bár mit ami jól esik,csak addig nincs kellemetlen érzésem.Hát meddig fog tartani ez az álapot?Gondolom, ez az a pont amikor meg kell nyugtatnom magam. RÁ KELL SZOKNOM A NEM-DOHÁNYZÁSRA!!Nincs más lehetőség.Olcsóbb is és egészségesebb.
szeptember 9.van
El kell foglalnom magam, mert túlzásba viszem a nyafogást. Nem kellene tönkremennem idegileg, hogy nem cigizek. Örülnöm kellene, hogy eljutottam idáig, és már 60 napja nem szívom a cigit. Többet kellene az egészségemmel törődnöm. Észrevettem, hogy milyen kövér vagyok. Döntöttem: minden nap leírom, hogy mit eszem, és kiteszem ide a világ elé. Ebből te, aki olvasod az írásom, levonhatod a következtetést, és összehasonlíthatod magad, vagy akár más étrendjével. Olykor jót nevethetsz, úgysem tudom meg, tehát meg sem sértődök. A kitűzött célom a fogyás, mert jól szeretném érezni magam a bőrömben. Ma ráálltam a futógépre este a nyolc órás sorozat alatt húsz percre. Ez a kezdet. Kíváncsi leszek, hogy milyen lesz a folytatás. Na pá, holnap jövök.
szeptember10.van
Jól kezdődött a napom. Bár minden napom jól kezdődik, mindig olyan lesz, amilyenné formálom. Elhatároztam, hogy nagyon jó leszek. Ma sem gyújtok rá, és nem eszem olyat, ami hízlal. Reggeli (cékla lé, sárgarépa lé) utána 5-6 db cukorka. 12 körül ebéd (nokedli, csirkepörkölt). A súlyomat nem írom ki (még nem). Vacsora: az ebéd ismétlése. 8 óra húszkor a sorozat alatt a futógépre álltam 25 percre. Úgy hiszem, hogy nem segítettem elő a táplálkozásommal az egészségemet a mai napon. De az igazsághoz tartozik az is, hogy nem akartam ilyen finom ennivalót kihagyni. Nem eszem minden nap ilyen finomat. 16-án lesz 2 hónapja, hogy NEM DOHÁNYZOM!... És egyre kevésbé köhögök.

Szeptember 11 van.
Számomra is nagyon szomorú nap ez a mai. 2001 szeptember 11-én bekapcsoltam a tv-t, és néztem a BBC adását. Nem tudom miért, de azt néztem. Soha nem nézem a BBC adását, ha csak véletlen odatéved az irányítóm. Angolul sem tudok. Láttam a két tornyot, mutatták, és kb fél 9 lehetett. Azt hittem, hogy egy készülő, vagy már elkészült filmet látok. Sok mindenre gondoltam. De valahogy olyan élő volt a dolog. Nem beszéltek, csak néha szólaltak meg, akkor is fura, rémült hanggal. Sokszor nem tudjuk, hogy a történelem részesei vagyunk. Úgy hisszük, hogy(mi nem lehetünk ott, az régen volt. Ez velünk nem fordulhat elő. Már történelem!) Pedig az életünk a történelem. Becsületben, lelkiismeretesen kell nevelnünk a gyermekeinket, hogy ilyen soha többé ne forduljon elő! Sajnálom, hogy oly korban élek, amelyben ez a borzalom megtörténhetett!... Arra sosem gondoltam volna, hogy támadás érheti a tornyokat.
Két héttel azelőtt érkeztünk haza onnan azokkal az emlékekkel teli, amelyeket többek között a két torony nyújtott nekünk.

Elképzeltem azelőtt, hogy milyen örömmel mutatom meg a többi gyermekemnek azt a helyet, amikorra végre majd ők is megkapják a vízumot. De már nem fogom tudni. Csak fényképek vannak róla, és a fejemben a szép emlékek. A csodálatos üvegpaloták egyik felső emeletén volt egy mozi. Természetesen bementünk. Megnéztünk egy, a New York feletti helikopter-repüléshez hasonló szimulációt. Az egyik felső emeleten az étterem körkörösen mutatta New Yorkot. A falakon körben az épület elkészüléséről szóló kiállítás volt látható. Minden emeleten körbe lehetett menni, és a kilátást megcsodálva leülni a kicsi lépcsőre, ami azért lett oda beépítve, hogy mi, látogatók ráülhessünk. Minden emeleten más látni való volt dicsőítve New Yorkot, és a két torony művészeti stílusát. A legfelső emeletre a kilátás megcsodálásához gyalog mentünk fel, oda nem vitt lift. A liftről meg kell jegyeznem, hogy addig nem láttam, nem tapasztaltam olyat. Igen tágas volt, fémesen csillogó, és volt benne egy formaruhába csinosan felöltözött liftesfiú. Nagyon gyors volt a lift, és csendes. Néha elgondolkodom a liftes fiúnak vagy lánynak a sorsáról. Vajon mi lett velük? Vajon mi lett azzal a férfival, aki olyan buzgón eligazított bennünket, hogy merre menjünk.
Szeptember 12 van.
Ellébecoltam a szombati napot. Igaz, hogy nem dohányoztam, de teljesen elhanyagoltam magam. Sok cukrot ettem, és nem figyeltem az étkezésemre. Vajon mindenkinek ilyen lelkiismeret-furdalása van, ha valamit nem úgy cselekedett, ahogy eltervezte? Meg sem merem írni hogy miket ettem.(4 szendvicset, 2 paradicsomot, 1/2 liter céklalevet, 1 zacskó karamellacukrot, és még a futógépre sem álltam rá. Talán holnap. Visszatérve a cigarettára, ha azt mondom, hogy le akarok szokni, akkor leszokom mindenféle pénzkiadás nélkül. Nem kell ahhoz semmilyen tabletta, rágó, meg mágneses eszköz, semmilyen varázsszer. Ezzel csak a felelősséget kenem másra, de nem teszem le a cigarettát. Ilyenkor mondják azokra, hogy "ó, nem ér az semmit, nem szoktam le róla, pedig mennyi pénzt kiadtam rá. Egy kis gondolkodás után, csak annyi kell, hogy NEM GYÚJTOK RÁ!... Még kicsi lány voltam, amikor mondtam az anyukámnak, hogy "csak annyi kell, hogy nem tetszik rágyújtani". Rám nézett mosolyogva. De én már tudom, hogy csak annyi kell! Visszagondolok erre az egy mondatra, mert olyan nagy hittel és bizalommal mondtam, hogy ezt ennyi év után már igazán el kellene hinnem. És láss csodát, csak annyi kell, hogy ne gyújtsak rá. Ti is megpróbálhatjátok, mindenféle pénzkiadás nélkül, csak ne vegyétek a szátokba, és ne gyújtsatok rá. Nem kell hozzá semmilyen extra erő. Ez csak a dohánygyárak huncutsága. Higgy magadban! Te sem vagy kevesebb nálam. A varázsszó pedig: NEM GYÚJTOK RÁ.
Szeptember 14 van.
Időnként kihagyok egy-egy napot. Talán lustaság miatt? Lehet, hogy a szavak nem jönnek elég sűrűn? Szeptember 16-án lesz 2 hónapja, hogy nem cigizek. Feltettem magamnak a kérdést. Vajon a dohánygyárak miért nem fejlesztenek ki olyan ellenanyagot, amivel könnyedén lehet leszokni? Legalább olyan könnyű legyen a leszokás, mint amilyen könnyű a rászokás!! Hiszen elég nagy összeghez jutnak, a cigarettát vásárlók széles tábora miatt... Ebből biztosan lehetne egy kutatólabort fenttartani a 21. században, amikor a genetika kutatása olyan magas szintre emelkedett. Szintúgy az űrkutatás, az elektronika, stb. Miért nem tudja az ember visszaszorítani, az oktalan szenvedélybetegségeket? Főleg, ha valaki kérné is a segítséget! Biztosan sokan hagynák abba a dohányzást. Már sikerül a születés szabályozás is, (antibébi) stb (talán). Ha szükséges, belső szerveinket is le tudjuk cserélni! De ebben az esetben nem látom az igyekezetet (mint volt dohányos), hogy valaki, vagy valamilyen szervezet komolyan foglalkozna ezzel a problémával. Persze, olvasok reklámokat, sokat. Például: 30 perc, és leszoksz a dohányzásról!... Van olyan elektromos termék, amely lehet hogy nagyobb bajt okoz, mint a dohányzás, vagy legalább olyat. Most tiltja be az egészségügyi tárca. De bocsánat, ha a saját figyelmetlenségem miatt nem találkoztam azzal a termékkel, amely segít a leszokásban. Ami kibírható összegű, hatékony, nem káros, hivatalosan átvizsgált, megbízható termék. És nem a bizonyos egyén meggazdagodása a fő célja, hanem a leszoktatás! De még jobbat mondok! Mi lenne, ha többet foglalkoznánk a gyermekeinkkel, ellenőriznénk a mindennapjaikat. Tudnánk, hogy jó helyen vannak-e amíg mi építjük a hazát. De az is nagyon jó lenne, ha az oktatásba becsempésznénk (nagyobb hatékonysággal) az egészségre nevelést. Megkérdőjelezem az oktatás azon részét, amely az iskolákban, az órák alatt folyik. Nem szeretnék általánosítani. Lehet, hogy a szülőknél kellene kezdeni. Ó, de akkor megint az oktatásnál kötünk ki! Tehát neveljünk jó szülőket! Még egy meg nem valósult álmom lenne. Kamerákat helyeznék el a tantermekben. Mind a két fél, a tanár és diák ellenőrzése végett. Lehet, hogy ez sok pénzbe kerülne, de annyi pénzt füstölgünk el nap mint nap. Az erre kijelölt személyzet ellenőrizné. Ahol pár száz gyerek jár egy iskolába, oda biztos hogy kell stabil ellenőrzés is. Ja, és hogy lássuk, hogy milyen hatékony lenne az egészségre nevelés, elmondom az én példámat: 2 hónap alatt 35 ezer forintot spóroltam meg! Tehát már tudnék egy kamerát venni egy osztálynak! Csak úgy füstölgök, ne vedd komolyan.
szeptember 16.van
Ma 2. hónapja nem cigizek.Nagyon büszke vagyok magamra. Meg szűnik a (bűnös érzetem)Kezdem a másik oldalról nézni a világot.A nem dohányzók oldaláról.Lehet hogy kissé eltúlozva is .Kissé felelőtlennek látom a mási,(cigarettázó oldalt) éppen ezért nagyon szégyellem hogy dohányoztam , (mélységesen) . Arra gondolok, nem-e kellene gyorsan megszüntetni ezt az oldalt .Mintha itt se jártam volna , meg lógni , el sliccolni, el osonni ,laposan csöndben ki kúszni ebből a lapból,hogy senki se tudja, erre jártam,én voltam ki bűnözött.... dohányzott! De nem tehetem. Még pedig valami nem engedi. Mondhatnám úgy is hogy tartozom azzal hogy maradjak ,tovább írjam,még ha nem is sokan olvassák.Megpróbálom saját érzéseim leírni,hátha valaki ezeket szeretné tudni, vagy ugyan ezt érzi, a dohányzás hiánya, érzést.Megpróbálom elmagyarázni,mit érzek.Azt érzem hogy az eddigi összes műveleteken,amit életem során csináltam, és előtte vagy utána rá gyújtottam,azon eseményeken ismét végig kell mennem . Csak most nem gyújtok rá elötte vagy utána.Olvasgatok, kutatgatok a neten, és rá bukkantam egy nagyon szomorú dologra.Fiatalok írnak ,lányok fiúk, hogy pattanásos a bőrük, és szeretnének egy bizonyos gyógyszert.(nem írhatom ki a nevét, de érdeklődésre személyes levél váltásban megmondom)Vagy amit az orvos fel ír,vagy vásárolható a neten meg maradt adagból, (potom 30000ft-ért).Nem rég valaki kapott egy telefon hívást, amiben kérik hogy menjen vizsgálatra,amennyiben ő is szedte a bizonyos gyógyszert ,(pattanás ellen).Újabb megbetegedések ,és vizsgálatok kimutatták, hogy "az a gyógyszer" hosszú távú egészség károsodást okoz, pl.: szem károsodást, gyomor,és bélrendszeri, és ami még nem lett nyilvánosságra hozva.Amerikai egészség ügyi hivatal le állítását,meg szüntetését szorgalmazza.Vagy már be is tiltotta. Addig is fekete csíkkal látják el a figyelmet fel híva rá, hogy saját felelősségre szedik , akik ezután megveszik.Olvasom hogy kis hazánkban fiatalok keresik a gyógyszert , pedig a megvásárlásával az életük végéig tartó betegséget vásárolják meg.Szeretném azt tudni, hogy gyermekeim, unokáim nincsenek veszélybe. Ezek után a leg egyszerűbb köptetőben sem bízok.Pár napja tudtam meg , hogy a legegyszerűbb hónalj spré milyen anyagokat tartalmaz. Fémet. Fém port szórjunk a hónaljunkra! Az dugaszolja el a mirigy járatot, azért nincs verejték szagunk.Csak időnként dugaszolja el annyira, hogy gennyes gyulladásokat kell el viselnünk, vagy rejtegetnünk.Arról nem beszélek aki belélegzi, (véletlen).és fémre allergiás.
szeptember 24.van
Nem adom fel. Meg próbálok rá szokni a nem- dohányzásra. Már nem gondolok mindig a cigire. Végre eljutottam idáig. Fura, de el megy az idő anélkül, hogy rá gyújtanék. Sose hittem volna. De igaz. Először próbálom, és talán sikerül a leszokás. Ja nem is akarok leszokni, csak úgy, nem gyújtok rá. Úgy látom , erről az oldalról, mert kissé átkerültem a másik nem dohányzó oldalra. Tehát úgy látom ,hogy emberek a cigarettázás mögé bújnak, ha pihenni akarnak párpercet, vagy lazsálni akarnak. Bármily okból, talán mert nehéz a munka, vagy nem szeretik amit dolgoznak. Ilyen esetre kikellene találni egy szobát, de ha nincs rá lehetőség , meg kellene engedni hogy aki nem dohányzik az is ki mehessen pihenni pár percre. Mert úgy tűnik, aki cigizik, az kiváltságos helyzetben van. Azok egyetértésben, meg hitt összhangban, mint akinek biztosítva van a joga, kimennek csapatostul, és még ha valaki nem is menne, mert tovább dolgozna, oda szólnak .."nem jössz?"Hát erre a dohányos rögtön fel áll és kötelesség tudóan követi társait.Hát ezt látom, és ez van, volt lesz.Valóban nem lehet ezen változtatni? Mondjuk, fizetés csökkenéssel, mert, kevesebb ideig dolgoznak.Hú hú....Nem szabad haragudni ,mert én csak füstölgök magamban.Lehet, valaki át gondolja mit is írok!
szeptember 27.van
Á, dehogy. Nem gyújtok rá. Én már nem! De azok , akik mögött, felett, ott áll a cigi király, és utasítja őket,kényszeríti, hogy azonnal gyújtsanak rá. Mindent ott hagyva, gyereket, főzést,s bármi tevékenységet ,mindegy hogy mit .A kényszernek engedelmeskedni kell. KELL. Mert a valami, a láthatatlan sötét meg nem mutatkozó akarat, ami fölöttük uralkodik, elveszi a józan ítélőképességet is. Szabad helyet keresve magának , kimegy oson ,lassan lopakodva saját magát biztatva,Másokat is csalva magával, megerősítve, hogy hivatalosan ö dohányozhat , hivatalosan ö nem cselekszik rosszat. De belül, mikor magában választ keres. Meddig még? Vajon meddig bírom a dohány füst, torok szorító,mellkasba gyomorba vájó, égető,sírba vonzó, taszító izét?
Nem győzöm ismételni, RÁ KELL SZOKNI A NEM-DOHÁNYZÁSRA.
De ez komoly.Tényleg, arra kell rá szokni.Nem fogod erősebben kívánni a rá gyújtást. Csak hoszabb ideig fogod magadnak mondani, hogy még nem gyújtok rá.Lehethogy 2-3 hónap is el telik. De meg látod, szép lassan, nem is fogod tudni, hogy miért is ragaszkodtál annyira a dohány füsthöz?Csak próbáld meg. 1 próbát meg ér! Csináld úgy, hogy későbbre halaszd a rá gyújtást.Aztán megint későbbre.A többiek akik körülötted vannak ,mind azt várják ,hogy mikor mész cigizni. Te mond,hogy később! Hidd el, nem maradsz le semmiről.Ez,önmagában is egy jó játék. Saját magaddal játszod. Ki tartás jutalma a nyerés.Talán semmi, ilyen fontos nincs az egészséged érdekében, mint ezt a játszmát meg nyerni.
szeptember30.van
Mit írjak?A hónap eleje , még a cigaretta hiányában telt. Már a végén járok. Nem gondolok a bagózásra. Csak akkor jut eszembe, ha látom hogy a szomszédban kiállnak, és páran cigarettáznak a folyosón. Arra gondolok, nem is gondolok , csak olyan érzés kerít hatalmába, ?. de jó lenne ott velük együtt cigizni. Nagy hatással vagyunk egymásra. Ha én dohányzom , te is akarsz, vagy fordítva. Lehet az emberi kapcsolatok hiánya, gyermekkorban el szenvedett sérelem. Vagy akár a gyors elválasztás az anyatejtől. Ezek hiányát nevezhetnénk, rejtett hiánynak. Felnőtt korunk hiányait is leplezhetjük pót cselekvéssel. Nagyon fontosnak tartom, a gyermekek védelmét a cigarettától. A gyermek tanulékony és a dolga a tanulás, és játék mellett, felnőttek leutánozása. Mit tehetnénk? A gyermek nem felel magáért. Sok esetben tudomása nincs a veszély helyzetről. Mi dolgunk hogy neveljük ,jó példával járjunk előttük. Például, ne cigarettázzunk előttük! Most, hogy nem gyújtok rá, könnyebben írom le ezeket a szavakat. Bűnösnek éreztem magam , folyamatosan. Valószínű, akik dohányoznak, ugyan úgy éreznek. A lelkiismeret figyelmeztet minket, és korlátoz a rossz döntésekben. Nem győzöm hangsúlyozni, RÁ KELL SZOKNI A NEM-DOHÁNYZÁSRA!Nem lesz könnyű futam, de meg éri!gyermekünk jövője, sok esetben egészsége, függ a mi döntéseinktől.Nem mutathatunk rossz példát, azoknak a gyermekeknek akik vakon bíznak bennünk! Mert az életellenes.
blogom www.speedmeter.huBorbély Zsuzsanna

zizimama

október 1.van
Boldog októbert kívánok .Nem szeretem az őszt. Biztosan ősszel halok meg, azért nem szeretem. De úgy megyek el az árnyék világból, hogy NEM DOHÁNYZOM. Bár az is lehet hogy nincs jelentősége..Nem értem, hogy miért foglalkozom ennyit ezzel a dologgal . Már mint azzal, hogy nem cigizek. Ebben semmi érdekes nincs. Jó nagyot hazudtak azok akik azt mondták, hogy milyen nehéz letenni a cigit. Nem nehéz. Csak annyi kell , hogy,? RÁ KELL SZOKNI A NEM-DOHÁNYZÁSRA?.De ezt sajnos, senki nem veszi komolyan .Hiába írom le sokszor. Pontosabban, minél távolabb kell tenni azt az időt, amikor rá akarunk gyújtani. Lesz idő, amikor olyan sokára tesszük , hogy már rá sem gyújtunk. Ez történt velem. Vissza hívtak a tüdő gondozóba. Azt írták, hogy, nem sikerült a felvétel, kérjük a szűrést meg ismételni szíveskedjék ekkor, akkor. Rettenetesen meg ijedtem . El könyveltem ,hogy meghalok .Már sajnáltam is magam ahogy kell, rendesen. Arra gondoltam,ha még sem leszek beteg, akkor abba hagyom a cigizést. Még nem tudtam hogy kezdjek bele. Nem is hittem komolyan, hogy abba tudom hagyni. Csak próbálkozás volt amit el kezdtem. Julius 16.án 1/2 11-kor eloltottam egymás után elszívott 2. cigarettámat. Akkor még nem tudtam, hogy többé nem gyújtok rá.De én már tudom, nem is olyan nehéz.Csak rá kell szokni a nem-dohányzásra
október 9.van
Hogy is van ez? Rá kell szokni a nem-dohányzásra. De fontos megjegyezni, hogyan szokjunk rá a nem -dohányzásra. Ne gondoljunk arra, hogy ma abba hagyjuk a dohányzást. Minden menjen tovább a meg szokott medrében. Annyit kell tenni, hogy kicsit később gyújtunk rá. Ki toljuk az időt. Mindenkinek más a dohányzási szokása. Van, aki óránként, van aki két óránként gyújt rá. Mindenki a saját szokásához képest , tolja ki az időt, és később gyújtson rá. Nem baj, ha az nap csak egyszer sikerül kitolni az időt. Másnap vissza tér a gondolat . Akkor ismét kitoljuk az időt. Később gyújtunk rá. Amikor eljutunk arra a pontra , hogy estig kitoljuk a nem dohányzást, az már eredmény. Gyorsan le fekszünk , másnap ismét később gyújtunk rá. Vagy rá se gyújtunk . Minden képp, hagyjuk meg a lehetőséget magunknak, a szabad akaratot, hogy akkor gyújtok rá, amikor csak akarok!Ha odáig jutottunk, élvezzük az örömöt,mely kijár nekünk. Megszereztük magunknak , meg dolgoztunk érte. Ilyenkor a rokonok, vagy aki ezt figyelemmel kísérte , nem árt, ha észreveszi , és dicséret kép szóvá teszi. De ügyes vagy, hogy tegnap óta nem gyújtottál rá!
október 10.van
Kaptam egy kommentet.
Azt írja az illető, hogy (hülyeség), amit írok,mert ha valaki le akar szokni a dohányzásról, az egyik napról a másikra abba hagyja. Az én véleményem az, hogy nem vagyunk egyformák. Ha valaki nehezen tud leszokni,de még is szeretne, próbálkozott,de nem sikerült. Annak se legyen kudarc élménye. Lehetősége legyen ismét újra kezdeni. Ha a leszokás nem megy azonnal, ki lehet próbálni az én módszeremmel. Mert én annyira cigi függő voltam, hogy azt mondtam,ha meghalok a síromba dobjatok utánam egy doboz cigit. Most még is le tudtam szokni, illetve,harmadik hónapja nem gyújtottam rá. Nem használtam semmilyen segédeszközt. Próbáltam cigaretta cukorkát,2szer, de olyan kellemetlen íze volt , hogy a számhoz se tudtam emelni. A másik a tapasz volt, ami azonnali allergiás reakciót váltott ki nálam. A következő a e-cigi.(elektromos cigaretta)Miután olvastam hogy milyen káros a hatása lemondtam róla. (fagyálló van benne ), ami köztudomásul,ártalmas az emberi szervezetre. Szóval miután ezeket nem használhattam ,csak magamra voltam utalva. Könnyű is lett volna, másra hárítani a felelőséget. Mondtam volna,hogy "ó hiába próbálkoztam bármivel,nem tudtam leszokni" Úgy gondolom, mindenki maga dönti el, hogy le akar e szokni vagy sem. De abban mindenki egyforma véleményen van, hogy ártalmas, annak, aki szívja, annak is, aki nem szívja. De semmivel sem kevesebb az ember, aki nem azonnal, egyik napról a másikra szokik le. Hanem többszöri próbálkozások után. Talán még nagyobb az érdeme, mert igazán meg küzdött azért, hogy elhagyja a rossz szokását. Tehát lassú folyamat a cigaretta elhagyása. Vagyis azért hangsúlyozom, hogy RÁ KELL SZOKNI a NEM-DOHÁNYZÁSRA. ami rendkívül hosszadalmas folyamat. Fordítottan arányos a cigarettával eltöltött évek idejével. Nagyon fontos a kitartás, és lemondás a dohány füstről. De magam, már annak is nagyon örülök, hogy harmadik hónapja nem szívom a cigarettát. Ezt úgy értem el, hogy kitoltam a cigarettázási időmet. Másnapig, amikor is annyira elcsodálkoztam, hogy egy napja nem gyújtottam rá, hogy úgy gondoltam, meg hosszabbítom, és ameddig bírom, addig nem gyújtok rá. most járok a harmadik hónapnál. Pedig nem is akartam leszokni. Mert én ki próbáltam, ezért ajánlom, annak, aki nem egyből tud leszokni. Ha valaki segítséget,vagy támaszt várna, az írjon nekem. bzsmama@gmail.com Végül is, csak azt tudom ajánlani, AMI A SZLOGENEM,hogy RÁ KELL SZOKNI ANEM-DOHÁNYZÁSRA.
október 16.van
Ma 3. hónapja nem dohányzom.
Nem győzöm hangsúlyozni,hogy valóban,
Rá kell szokni a nem-dohányzásra!
Mi lenne, ha tényleg kipróbálnád?(tudod a később gyújtok rá c: dolgot.)
október 19.van El telt pár nap. De nem gyújtok rá, ez már biztos. Nincs miről írjak, ezért becsukom az oldalam. Mindenkinek minden jót.Eső nélküli napsütést,meg amit szeretnétek.Teljesüljön kívánságotok. .)
Október 20. van Szép a reggel. Mert ismét örülhetünk, azon gondolkodva, hogy ma, milyen örömet, meglepetést okozzunk egymásnak. Mert ugye, erről szól az élet. A felkelő napnak, patak friss vizének, gyermekünk mosolyának, s ha már nem lázas a kedves. Könnyíteni egymásnak a suhanó percek, évek alatt felbukkanó nehézségek könnyebb elviselését. Nem dohányzom. Sőt, egyre távolabb a gondolata. Nem vagyok tanult, nem vagyok okos. Az érzelem vezérel, ösztönember vagyok. Eddig ez bevált. De azt mindig éreztem, az első perctől kezdve, hogy a cigaretta nem tesz jót az egészségemnek. Úgy hittem, mert mondták, sugallták az emberek, hogy nem lehet leszokni! Fővárosunk egyik közismert tüdőgondozójában, a kiírás azt mondja, 100 emberből 4 tud leszokni segítség nélkül. Ez nem csekély szám. Elgondolásom szerint, ami nem biztos, hogy így van, 100 emberből 50 nem akar le szokni. Vagy csak halogatja.45 ember segítséget, kapaszkodót keres. Azt gondolják, a segítség és az akaratuk, ami hozzásegíti a leszokáshoz. Segítség alatt értek, minden olyan segédeszközt, amit reklámoznak, és súlyos pénzbe kerül. Pedig a segítség a családban van, és a szabad akaratban. Vagyis, senki sem gátol. Súlyos, lelkünkben félelmet okozó nehéz, kudarctól félő gondolatokkal. Mi lesz, ha nem sikerül? Szégyenbe maradok! Nekem úgy sem sikerül a leszokás, mert oly sok ember megpróbálta, és mondják, hogy nagyon nehéz! Bele se kezdek. Nincs pénzem a segédeszközökre! Mért lennék én különb?
.
De! De igen! Különb vagy! Te is oda tartozol azok közé, akik le tudnak szokni! Az Istentől kapott szabad akarat,mely irányítja életünket!A család szerető bátorítása, és az hogy tudjuk, valaki büszke ránk. De ha egyedül vagyunk, akkor is bátran kimondjuk, férfias keménységgel! Én meg csináltam,leszoktam.Mert meg tudtam csinálni.Ebből erőt meríthetek az élet további kihívására is. Vagy mert annyira szeretjük a másikat, hogy nem akarunk csalódást okozni. Ha a kedves dohányzik, akkor azért, hogy meg mutassuk milyen egyszerű is a dolog. Annyi, hogy nem kell rá gyújtani! Úgy is mondhatnám, hogy szó szerint, RÁ KELL SZOKNI a NEM-DOHÁNYZÁSRA"!"
október 27.van
A gyermekem, miután időben elindult az iskolába, tizenöt perc múlva vissza jött.(lejárt a bérlete). Így kezdődött a mai nap, szép az élet, üdvözlök mindenkit. Újult erővel, örömmel tervezzük meg az előttünk álló derűre váró napot. Nem győzöm hangsúlyozni! RÁ KELL SZOKNI a NEM DOHÁNYZÁSRA"!" Szép reggelt! Ezen a borús reggelen is próbálok teljesíteni, örömet szerezni magamnak és a családomnak. Bár még néha hiányzik a reggeli cigaretta. Megfogadtam, nem gyújtok rá. Semmilyen rágót, se cukrot, se tapaszt és miegymás hozzávalókat a leszokáshoz nem használok! Az ugyan csak plusz pénzbe kerülne! Családom tagjai, minden hónapban meglepnek azzal az összeggel, amit cigarettára költöttem volna. Már 56 ezer forintot spóroltam meg. Ha valóság, hogy le akarsz szokni, nem szabad görcsösen ragaszkodni a szokásaidhoz. Lehet kissé lazábban felfogni, betartani a szabályokat, amit saját magunknak állítottunk fel. Pl, nem gyújtunk rá akkor, amikor meg szoktuk. Az időt, amit a dohányzásra szánunk, kitoljuk. Mondjuk, ebéd után, előbb elmosogatunk, vagy beszélgetésbe kezdünk, felteszünk egy kávét. stb, egyénileg mindenki le tudja foglalni magát. a lényeg---toljuk ki az időt, mimnél későbbe, amit a cigarettázással töltenénk. Nem győzöm hangsúlyozni, RÁ KELL SZOKNI a NEM DOHÁNYZÁSRA"!" Biztosan elérjük a célunkat, abba hagyjuk cigarettázást. Belátjuk, hogy nem fontos az életműködésünkhöz. Próbálkozunk, és egyszer csak sikerül.Én sem úgy kezdtem, hogy leszokok. Nem is gondoltam rá, hogy abba hagyjam a cigizést. Áhítattal, csodával figyeltem a menyemet, aki akkor már fél éve nem dohányzott. Mindig mondtam is-én biztosan nem tudom letenni a cigit! Egyszer csak meg elégeltem az egymás utáni 2 cigi elszívását, (és ez után még rá akartam ismét gyújtani!) Nos, ezért meg húztam egy határt, csak próbáltam az időt kiszorítani, hogy később vegyem a cigit magamhoz. Már ott tartottam, hogy mindig a cigaretta járt fejemben. A cigarettához alakítottam az életem a cselekedeteim. Például, "ha kimostam, elszívok egy cigit." Ha, vissza jöttem valahonnan, rágyújtok. Mielött megyek aludni, még egy utolsó cigi! De az elmúlt cigarettázós időmben, éjszaka azért keltem fel, hogy rá gyújtsak! Na, ez már kissé, több a soknál! Akkor még nem tudtam, hogy csak annyi kell, hogy RÁ KELL SZOKNI a NEM-DOHÁNYZÁSRAS"!"

Ha meg próbáltad letenni a cigit,és nem sikerült,Ne add fel, pihenj kicsit, hallgass zenét.Mert, meg érdemled"!"
Október 28. van.
Mintha elmeséltem volna már ezt a történetet. Kicsike lány voltam, úgy 10 év körüli. Néztem anyám arcát. Milyen szép. ? Gondoltam, mikor hevesen köhögni kezdett. Nem volt ez szokatlan nálunk. Reggelente, a nyolcadik kerületi lakásban nem madárdal keltett minket. Anyám köhögése ébresztett. úgy hittem, az a normális én, mint kicsi lányka, mint aki nagy igazságra jött rá, és gyorsan el kell árulni a nagy titkot, mielőtt el nem feledem, vagy el nem veszítem. Mondtam anyámnak. Mi lenne, ha anyuci , ha,nem gyújtana rá többé? Annak idején, nem tegezhettem anyámat bár, az osztálytársaim tegező viszonyban voltak a szüleikkel. Csak annyi kel, hogy nem tetszik rágyújtani! Rám nézett, mosolygott? De én már tudom! Hogy valóban csak annyi kell"!" Nem szabad rá gyújtani! Semmi más. Nincs segédeszköz, ami jobban segítene! Mint a gyermeki mondat, mely olyan tiszta lélekből, igazan szól. Mindíg mondom ,nem győzöm ismételni.RÁ KELL SZOKNI A NEM-DOHÁNYZÁSRA"!"
November 1. van.
Nincs ennél nehezebb, utálatosabb hónap. A számomra nehéz, mert hideg, nyirkos, ködös, és a halottak hónapja, ez nekem már túl misztikus, sejtelmes. Nem szeretem. De, aki kedveli, az szereti, hogy sárgulnak a levelek, köd ereszkedik a tájra. Az esős vasárnapoknak is tud örülni. Végül is meg kell barátkoznunk a helyzettel, ez úgy is változó. Betehetünk egy videót, a helyzethez alkalmazkodva,(horror filmet) De mindazonáltal, gyönyörűséges látni, ahogy a természet elbújik. Bevackolja magát. Leülnék egy kopár parkba. Nézném, ahogy a szél fel-felkap egy levelet és áthelyezi, mintha nem megfelelő helyre esett volna, a fáról. Nincs mit írnom, a helyzet változatlan. Nem dohányzom. El kell foglalnunk magunkat, hogy ne gondoljunk az egyéb pótcselekvésekre, a cigarettára. Ha szabadidőnk engedi, menjünk sétálni, kirándulni. Már pedig biztos, hogy ki tudunk szorítani kevéske időt magunk számára. Milyen szépeket írok. De volt már, hogy 1 hónapig se mentem ki az utcára. Szóval én beszélek! Bocsánat, azért fent tartom az állításom, hogy amennyiben elfoglaljuk magunkat, könnyebben vészeljük át a gyötrelmes, kínzó, órákat, amikor is nem akarunk rá gyújtani. Talán a karácsony közeledtével lehet kézzel készített ajándékokat csinálni. Ha ki akarjuk tolni a dohányos időt, arra helyzetre gondoljunk, hogy úgy is elmegy a kitűzött idő. Hisz a repülőn is kibírtam, hogy nem cigizek. A szülőszobán sem gyújtottam rá. stb. Tehát, ha ösztönzésre,bátorításra van szükséged, van az életedben pár példa .110napja nem cigizek. Ezt te is kibírod. Végül is, ha lekötnének, akkor se gyújtanál rá ugye? Hát az ember saját akarata sokkal erősebb, mint holmi cigaretta füst. Filmekben, könyvekben sok példa van rá. Majd el feledtem! RÁ KELL SZOKNI A NEM DOHÁNYZÁSRA"!" Majd még jövök.
november 3. van
A következő sorokat nemén írtam, viszont ösztönzően hatott rám.3 Hónap után, egyáltalán nem köhögök.
"Ha abbahagyja a dohányzás, a következőket tapasztalja:
- 20 perc múlva: vérnyomás és a pulzus normalizálódik, a vérkeringés javul
- 8 óra múlva: a szénmonoxid szint a vérben csökken, javul a fizikai közérzet
- 48 óra múlva: a vérből a szénmonoxid teljesen eltűnik
- 2-3 nap múlva: kevesebb nyák képződik a garatban, csökkennek a légzési panaszok, köhögés, krákogás
- 5-7 nap múlva: az ízlelés és szaglás javul, a lélegzet frissebb, a fogak tisztábbak, és a személy energikusabbnak érzi magát
- 2-3 hét múlva: a megvonási tünetek megszűnnek, és már több órára is képes megfeledkezni a személy a dohányzás csábításáról
- 2-3 hét múlva: a vérrögképződés kockázata csökken
- 4 hét múlva: a köhögés és a légzési problémák rendeződnek, Kevesebb fáradtság, több energia, nagyobb ellenállóképesség
- 2-3 hónap múlva: a légzésfunkciók öt százalékkal javulnak
- Egy év múlva: a szív-érrendszeri betegségek kockázata felére csökken
- 2-3 év múlva: súlyos tüdőgyulladás, légúti betegség, influenza kockázata a nem magasabb nemdohányosokkal összehasonlítva
- 5 év múlva: a tüdő, garat, nyelőcső és hólyagrák kockázata felére csökken
- 5-10 év múlva: a keringési betegségek és a thrombózis (vérrögképződés) kockázata megegyezik a nemdohányzókéval
- 10 év múlva: a tüdőrák kockázata feleződik, csökken az osteoporozis (csontritkulás) kockázata
- 15-20 év múlva: a tüdő, garat, nyelőcsőrák és hólyagrák kockázata a nemdohányzókéval megegyezik
Az egészség és a jó közérzet miatti aggodalom az alapja, a dohányzásról való leszokásnak. A szándék könnyen meghozható, a gyakorlatba átültetés viszont nagyon nehéz. Tudnunk kell, hogy a leszokás során az erős dohányosoknál elvonási tünetek jelennek meg:
- idegesség és nyugtalanság
- fáradtság
- alvászavarok
- koncentrációzavarok
- ingerlékenység, depresszív hangulat
- megnőtt étvágy, falánkság
- súlynövekedés (a férfiak átlagosan három kilót, a nők négy kilót híznak a dohányzás abbahagyása után.)
A nem dohányzás néhány pozitív hatása
- a dohányos köhögés megszűnik, a légzés könnyebbé válik
- a fizikai teljesítmény fokozódik
- a bőr lassabban öregedik és a fogak nem színeződnek sárgára
- az ízlelő- és szaglóképesség javul
- csökken a hajlam a megfázásra
- a lakás és a ruhák nem bűzlenek a cigarettaszagtól, hamarabb kap csókot nem dohányzótól
- pénzt takarít meg"
2010, december 9. van.
16.án ötödik hónapja nem dohányzom.

Keveset írok weblapra, ami nem azt jelenti, hogy rágyújtottam!
NEM DOHÁNYZOM!
NEM GYŐZÖM HANGSÚLYOZNI, HOGY RÁ KELL SZOKNI A NEM -DOHÁNYZÁSRA!
2011.január.21.van Tegnap születésnapot ünnepeltünk.Kisunokám Gigi, 9.éves lett.

Már nem probléma.... rá sem gondolok a cigire. Manapság a fogyókúra közelebb áll hozzám. A fogyókúráról később még beszámolok.

Imádom, hogy nem dohányzok!Meg vagyok elégedve magammal. Nem győzőm hangsúlyozni, rá kell szokni a nem dohányzásra!!!!
Már 7 hónapja nem dohányzom! Mondtam én, hogy rá kell szokni a nem dohányzásra! A dohánytermékek füstje 4000-nél több kémiai vegyületet tartalmaz, melyek közül számos rákkeltőt találunk. A nikotin a legelterjedtebb pszichoaktív drog, egyike a dohánynövény anyagainak. Képlete: C10H14N2. A nikotin levegőn megbarnuló, lúgos kémhatású, erősen csípős ízű és dohányszagú olajos folyadék. A szárított dohánylevelek 1-2% nikotint tartalmaznak, de ennek nagy részét eltávolítják magas hőmérsékleten való szárítással. A nikotin 20-60 mg-ja már halált okozhat. A dohány nikotintartalmának 30-60%-ka kerül a füstbe és a dohányzás módjától (lassan, gyorsan, tüdőre szívva) függően annak 20-90%-ka jut a szervezetbe. Kis része a vizelettel kiválasztódik, jelentősebb része a szervezetben lebomlik (a lebontásban elsősorban a tüdő, máj és vese vesz részt).
Erős dohányos szervezetébe óránként 0,01-0,02 gramm nikotin kerül. A nikotin halálos adagja 0,06 gramm. Feltehetően a dohányosok valamiféle ellenállásra tesznek szert, miután 10 g dohány, mintegy 2-3 cigaretta halálos adagját tartalmazza (tápcsatornákból való felszívódás útján). A nikotin egyik fő veszélye, hogy függőséget okoz.
A dohányosok annak ellenére cigarettáznak, hogy káros hatásaival többnyire tisztában vannak. A nikotinnak mind a kellemes, mind a kellemetlen hatásaival szemben tolerancia alakul ki. Ismert hogy a nikotinnak hatása van a pszichés állapotra is és megvonása hiánytünetek kialakulását okozhatja. A dohányfüstben policiklusos aromás szénhidrogének számos fajtája mutatható ki, melyeknek rákkeltő hatását számos tanulmány lrírta.
A nikotin maga nem rákkeltő, de az egyik legtoxikusabb alkaloid. Kis mennyiségben, enyhe mérgezéskor fejfájás, szédülés, hányinger, hasmenés, verejtékezés, szűk pupilla, szapora pulzus (+6?10 ütés/perc) és a vérnyomás enyhe átmeneti emelkedése fordul elő. Idült nikotinmérgezéskor, pl. erős dohányosoknál: gyomorgyulladást (gastritist), gyomorfekélyt, légúti károsodást okoz, szűkíti az ereket. Túladagoláskor hányás, hasmenés, izgatottság, végtagremegés, gyengeség, görcsös méhösszehúzódás tapasztalható. Súlyos mérgezés esetén zavartság, izomgyengeség, erős testhőmérséklet-csökkenés, keringési zavar, pitvarlebegés, vezetési zavarok, szívelégtelenség, rekeszizom bénulás (neuromuszkuláris hatás), görcsök kifejlődése, valamint légzésbénulás (központi idegrendszeri hatás) jelentkezik.
A nikotin hozzászokást (addikciót) okoz, hasonlóan erős függőséget, mint a heroin vagy a kokain. A vegyület módosítja a dopamin felszabadulást és a mezolimbikus rendszerben sóvárgást kelt, valamint megváltoztatja a noradrenerg aktivitást és a locus coeruleusban az elvonási tünetekért felelős. A nikotinsav nagymértékű savasodást (acidózist) hoz létre a szervezet szöveteiben. A dohányzás során beszívott mérgek (kátrány, nikotoin, szén-monoxid-hemoglobin) az acidózis miatt a kötőszövet ?megmerevedését? okozhatják.
Az alaprendszer fokozódó elsalakosodásával párhuzamosan ún. szöveti oxigénhiány is felléphet. A test folyadéktereiben azonban fent kell tartani a normális, kissé lúgos kémhatást. Ezért a felesleges savakat a szervezet a kötőszöveti elemekből (csontokból, izmokból, ízületekből, érfalakból) kivont un. ?bázisokkal? köti meg. Az állandó szöveti kivonás miatt hiánybetegségek léphetnek fel. Ilyenek lehetnek a csontritkulás, izomsorvadás, ízületi problémák, erek falának rugalmatlansága, agysorvadás stb. A megkötött savas zárványokat, a szervet zsír és meszes sók formájában kénytelen megkötni, és elraktározni.
Ez a folyamat az erek falában érelmeszesedést, az ízületekben meszesedést (pl. köszvény), az izmokban inakban merevedést ill. rugalmatlanságot eredményez. A kiváló, kicsaőpdó kristályok miatt vesekő, epekő, nyálkő, foggkő stb alakul ki. A kötőszöveti sorvadás miatt lágyéksérv, gerincsérv alakulhat ki. Ezek a károsodások további szerveket érinthetnek, ami az érrendszeri betegségekhez (magas vérnyomás, infarktus, trombózis, szélütés stb), cukorbetegséghez, érzékszervi károsodáshoz (fülzúgás, szédülés, szaglás zavar) vezethet. A dohányzás során az immunsejtek gyulladásos hormonokat szabadítanak fel, ami miatt a kapillárisok szállítási kapacitása tovább romlik. Ez a folyamat, a regulációs képességek erőteljes csökkenését vonja maga után, ami szintén a látens acidózis kialakulásához vezethet. A savasodásra a célzott méréseken túl különböző árulkodó klinikai jelek is felhívhatják a figyelmet.
Statisztikai adatok, és megdöbbentő tények a dohányzással kapcsolatosan Ezeket a sorokat egy egészség magazinból szedtem. Évente 5 millió olyan ember hal meg világon, akinek halála pusztán a dohányzással hozható összefüggésbe, azaz minden 10. másodpercben bekövetkezik egy olyan haláleset, amiért a dohányzás okolható. Napi 20 szál cigaretta fogyasztása hatszorosára növeli a szívinfarktus bekövetkeztének kockázatát. 14 évesnél idősebb lakosság körülbelül harmada dohányzik, melynek köszönhetően országos átlagban fejenként 2654, összesen több mint 20 milliárd szál cigarettát füstölünk el évente. Az aktív dohányosoknak körülbelül 80%-a 18 éves kora előtt kezdi el a cigarettázást. A fiatalok körében egyre emelkedik a dohányzás gyakorisága: a 15-18 évesek 30%-a dohányzik. A világon minden nap közel 3000 18 éven aluli válik a dohányzás rabjává. Egy aktív dohányos, akár 20-25 évet is elvehet saját életéből. A világon a férfiak 47%-a / nők 12%-a dohányzik. A tudományos számítások azt bizonyítják, hogy a tüdőrák okozta halálozás 90-95%-a, az egyéb szervek rákos megbetegedésének közel egyharmada, a szív- és érrendszeri betegségek közel egynegyede elkerülhető lenne, ha nem dohányoznánk. Magyarországon a lakosság 40-50%-a dohányos, az Egyesült Államokban ez az arány mindössze 26%. Hazánk a cigarettafogyasztásban a világon az első helyen áll. A dohányzás átlagosan 65 000 forintos éves kiadást jelent. Az erős dohányosok ennek három-négyszeresét is elköltik. Az Egyesült Államokban évente 1 %- kal csökken a dohányzó lakosok aránya. A szervezet a dohányzás abbahagyása után csak bizonyos idővel tud megszabadulni a dohányzás káros hatásaitól, így néhány évig a "volt dohányosok" rizikója - a szívinfarktus kialakulása szempontjából - nagyobb, mint azoké, akik sohasem dohányoztak. De a "volt dohányosok" kockázata minden esetben kisebb, mint az aktívan dohányzóké. Minden évben a dohányzás több embert öl meg, mint a közlekedési balesetek, tűzesetek, AIDS, alkohol és egyéb drogok együttesen, és ezzel vezető halálok a fejlett országokban. A dohányzás csak az USA-ban évente 50 milliárd dollár költséget okoz az államnak. A föld lakosságából 1,1 milliárdan dohányoznak és ennek közel százszoros mennyiségét szívják el naponta. A ma dohányzásra rászokó tizenévesek fele várhatóan a dohányzástól fog meghalni élete derekán. Csak az USA-ban 300.000 passzív dohányos gyermek szenved súlyos légzési nehézségekkel. A dohányfüstből eddig kimutatott 4.000 anyagból 43-ról kísérletesen bizonyított, hogy rákot okoz. A dohányzás férfiaknál csökkenti a spermiumok életképességét, és impotenciához vezethet. A dohányfüst nőknél megnöveli a csontritkulás esélyét és fokozott szőrzet növekedéshez vezethet. Azon országokban, ahol évtizedek óta elterjedt a dohányzás: a tüdőrák-halálozás 90-95 %-áért, az összes rákhalálozás 30-35 %-áért, az idült légúti betegségekben bekövetkező halálozás 80-85 %-áért, a szív és érrendszeri halálozás 20-25 %-áért a dohányzás okolható. A világon naponta mintegy 77, évente pedig 28 000 olyan embert veszítünk el, akiknek a halála összefüggésbe hozható a DOHÁNYZÁSSAL (14 593 férfi és 13 407 nő)! A dohányzás valószínűsége jelentősen magasabb Budapesten, mint bárhol másutt az országban a fővárosi felnőttek 39 % dohányzik. A legkedvezőbbek az adatok a megyei jogú városokban, ahol "csupán" 29 % gyújtott rá az elmúlt héten. A középkorú dohányosok 47, az időskorúak 62 % kezdte a dohányzást fiatal felnőttként (18 éves korban vagy afelett) a ma 18-30 éves dohányosok között ez az arány mindössze 26 % vagyis e korosztály három negyede gyermek- vagy serdülőkorban kezdte a dohányzást. A dohányosok és nem-dohányosok együtt - 97 százaléka gondolja, hogy a dohányzás káros az egészségre. A dohányosok 95 százaléka is azon a véleményen van, hogy a cigarettázás ártalmas az egészségre (mégis dohányoznak). A dohányosok elnézőbbek a cigarettában található káros anyagokkal szemben. 6 % szerint ezek nem felelősek a tüdőrák kialakulásáért (a nemdohányzók 2% gondolja ugyanezt) 7% nem tartja felelősnek ezeket a szív- és keringési betegségek kialakulásában (nemdohányzók: 3%) 5 % szerint ezek nem játszanak szerepet a gégerák kialakulásában sem (nemdohányzók: 2%). Az amerikaiak toleranciája a dohányosokkal szemben: 40 % teljesen kitiltaná a dohányzást az éttermekből (a magyar átlag 24%) 34 százalék a munkahelyekről (Mo.: 14%) és 24 % a szállodákból is (Mo.: 13%). Azok, akik 11 évesen arról számoltak be, hogy már elszívták életük első cigarettáját, jóval nagyobb eséllyel váltak dohányossá a későbbiekben, mint a többiek. Ez még akkor is igaz, ha az első szál cigaretta után évekig nem gyújtottak rá. A "tűzkeresztségen" már átesett gyerekek több mint kétszer akkora arányban dohányoztak 14 évesen, mint azok, akik 11 éves koruk előtt nem gyújtottak rá soha. A dohányipar évi 4,6 milliárd dollárt, azaz napi 12,6 millió dollárt költ dohányreklámokra. A dohányzó felnőttek 90%-a 18 éves kora előtt, míg a "kemény mag" 11-13 éves kora között kezdett el dohányozni. A tüdőrák több nőt öl meg évente, mint a mellrák, és hogy a dohányzás több gyermekünket fogja megölni, mint a kábítószerezés, az alkoholizmus, az öngyilkosság és a balesetek együttvéve. A dohányzó nők 50%-al nagyobb eséllyel kapnak infarktust, mint a dohányzó férfiak. A dohányzó nők 20-70%-al nagyobb eséllyel kapnak tüdőrákot, mint a férfiak. A szájban előforduló rákfajtákra szintén kétszer nagyobb az esélye egy nőnek. A fiatalok a fejlett országokban tizenéves; fejlődő országokban huszonéves korban kezdenek dohányozni 10 felnőttből 1 dohányzástól hal meg. 2030-ban várhatóan 6 felnőttből egy hal meg dohányzás miatt. 10 halálból 7 alacsony vagy közepes gazdasági fejlettségű országban következik be. Az Európai Népegészségügyi jelentés szerint a 245 millió dohányosból 85 millió nő, 130 millió férfi. 1,2 millió haláleset következik be évente dohányzás miatt (az összhalálozás 14%-a ) ?A dohányzók részaránya kb. 34% Nyugat-Európában és 47% Kelet-Európában. ?A nők 25%-a dohányzik Nyugat-Európában, ez az arány a Kelet-Európai országokban 20%. Magyarországon a lakosság 65%-a "passzív dohányos" - napi 270 percen át szívja a dohányfüstöt. Hazánkban évente 28.000 ember hal meg a dohányzás következtében. ?A magyar férfiak tüdőrák-halandósága a legmagasabb a világon. ?Magyarországon az összes rák okozta mortalitás a legmagasabb Európában. ?A 11. osztályos fiúk 30%-a, a lányok 27%-a naponta dohányzik, ugyanezek az arányok a felnőttek körében 38, illetve 25%. ?Az egy főre eső cigarettafogyasztás hazánkban évente 2400 szál/fő. Ez az arány az EU-ban 1600/fő. ?Azon országokban, ahol évtizedek óta elterjedt a dohányzás: a tüdőrák-halálozás 90-95 %-áért, az összes rákhalálozás 30-35 %-áért, az idült légúti betegségekben bekövetkező halálozás 80-85 %-áért, a szív és érrendszeri halálozás 20-25 %-áért a dohányzás okolható. ?A dohányosok egy tizede (11%) újra rászokna a dohányzásra 78 % még egyszer nem tenne ilyet a maradék 11 százalék pedig nem tud vagy nem akar válaszolni.
leszokas fórum
Borbély Zsuzsanna : Rá kell szokni a nem dohányzásra!
februárban megjelent a könyvem Tiszta őrület! Negyvenöt év után, cigaretta nélkül! Teljesen dohánymentesen! Pedig, nem akartam leszokni! Játék volt az egész. Fontos a sorrend, legelöl, hogy döntés szülessen a fejben. Csak követni kell a könyvben leírt utasítást. A sikeren felbuzdulva, kiadtam a könyvem. Nem akartam leszokni a dohányzásról, mégis, több éve nem szívom már. Addig a nap sem kelt fel, amíg el nem szívtam egy cigit! Már nem vagyok kíváncsi, hogy milyen lenne, ha rá gyújtanék. Mert tudom, hogy megszédülnék tőle! Gondoljuk el, ha egy cigitől nagyon megszédülnék, mi lenne, ha kettő dobozzal szívnék naponta? Mint régen. Ezt már nem kockáztatom meg! Nem költöttem semmilyen kisegítő, eszközre! Nem volt rá pénzem. Jó lett volna a kisegítő eszközökbe kapaszkodni, és ha nem sikerül, szidni a gyártót. Sajnálattal kijelenteni, hogy: – Mondtam, hogy nem tudok leszokni! Teljesen átlagos ember vagyok, nem kiemelkedő akaraterővel, viszont nyolc gyermekem van! Szerettem volna jó példával előttük járni. Legbelül úgy hittem, én soha nem tudnám letenni a cigarettát! Az én gyerek koromban nem harcoltak a cigaretta ellen. Mindent meg kell tenni a társadalomnak, ezen belül a felelősség teljes egyénnek, hogy megvédje a gyermekeinket a rossz példa mutatása ellen! Persze, én már könnyen beszélek! Mindenkinek adva van a lehetőség, ez a könyv ebben segítségre van. Én is, csodálva néztem azokra, akiknek sikerült. – Ez nekem nem menne! Mondtam én kishitűen. Különben is hozzám tartozott, teljes egészében, a hatása alatt voltam. Irányított! Minden mást, megelőzött! Mi ketten, én és a cigi, elválaszthatatlanok voltunk. Mióta nem szívom, megnőtt az önbecsülésem. Értékesebbnek érzem magam. Ez nem azt jelenti, hogy bárkinél is értékesebb vagyok! Megértően bólogatok, mialatt én már tudom a titkot! Semmi egyéb nem kell, rá kell szokni a nem dohányzásra! Akkor, te is a titok birtokába kerülsz, ha betartod az utasítást. Most nem térek ki az egészség károsító hatására, mert azt sokan megtették helyettem. Rám sem voltak hatással a figyelmeztetések! Aki betartja a könyvben leírtakat, annak sikerülni fog! Elolvassa a könyvet, rögtön bele is kezdhet. (Elárulok valamit!) Akkor kell elkezdeni, amikor a legjobban rá akarsz gyújtani! Nem volt erőszak, vagy fenyegetettség. Csak játék! Játék volt magammal, magamért!
A könyvet az email címemen lehet megrendelni. :bzsmama@gmail.com